Chapter 2. - New beginning

Kedves Olvasók!

Nem szeretném sokáig húzni a bevezetőt, de annyit muszáj elmondanom, hogy rettentő hálás vagyok az 500+ megtekintésékért, a pipákért, és a 2 követőért is, álmomban sem gondoltam, hogy a történetem teszeni fog,és hogy ennyire, azt meg végképp nem. Tényleg nagyon szépen köszönöm, ti vagytok a legjobb olvasók!

Remélem ez a fejezet is épp úgy fog tetszeni, mint az előző kettő. Megjegyzéseket és pipákat most is várom!

Jó olvasást kívánok!

Love WG

zene

Ideiglenes kimenekvést kapok ebből a zord, kegyetlen világból. Csak én voltam és a tánc. Csak mi ketten. Sokszoros újrapróbálás és átgyakorlás után kimerülten huppanok le a tükör elé, és arcom bámulom, hogy mennyit változtam. Már nem az a lány vagyok mint régen, akit mindenki lenézett és akit mindenki feleslegesen sajnált. Régen, a legtöbben azt hitték rosszkedvű vagyok és távolságtartó, bár ha jobban belegondolok – nem tévedtek túl sokat. Hónapok óta, ott áll a szoba sarkában, egy meggyötört kartondobozban, az eddigi életem. Pár véres ruha, törött képkeretek, fájó emlékek. De ahogy most a tükörre sandítok, már nem azt látom aki voltam. Életemben először, igaz hogy magányos vagyok, de ettől függetlenül boldog. Mikor megkérdezték mi akarok lenni ha nagy leszek azt feleltem, hogy boldog. És úgy érzem, talán már közel járok hozzá. 

Erőtlenül tápászkodom fel, majd elbúcsúzom a tanítványoktól miután beszedem a tandíjakat. 10 percig szöszmötölök, összepakolok, majd a sportszatyrommal a vállamom baktatok haza a már sötétedő égbolt alatt.

Fülemben kiabál a zene, magamban örlődve teszem meg a métereket, mikor hirtelen akadályba ütközök. Sötét volt, alig láttam, de csillogó tekintete az enyémbe,egyszerűen ütközött káprázatos volt. Férfias állkapcsát és arccsontját, erősebb borosta szegélyezte.Parfümje az orromba kúszott. Fekete haja eltűnt a késő este sötétjében. Halkan elnézést kért és lehajtott fejjel az ellenkező irányba elsietett.

Zayn Malik

-Nem érdekel mit gondoltok!-ordítottam magamból kikelve, miközben a csapattársaim arckifejezését figyeltem. Harry a homlokát súrolva járkált fel alá, a többiek magukba roskadva figyelték az őrjöngésem. Ez már mindennapos a One Direction házban, legszívesebben néha otthagynám az egészet ahogy van. Ma éppen én voltam a soros, a bűnbak, amiért sokat járok bulizni és sok lánnyal látnak együtt. Ez az én életem, nem másé, én kell eldöntsem mit teszek és mit nem, ez az én felelősségem, nincs beleszólásuk. 

-Jó rendben. – sóhajtottam végül. -Igazatok van, leállok. Ígérem, mindent megteszek, mert csak tönkreteszem magam, és a bandát is. – adtam be a derekam. Nem volt más választásom. Ők a legjobb barátaim, csak rájuk számíthatok, már-már olyanok mint a testvéreim, vagyis nem – már azok.

Felkaptam a kabátom és könnyedén belebújva indultam el sétálni, szükségem volt egy kis magányra, hogy átgondolhassam a dolgokat, az életem. Mások az én életemre vágynak, hogy híresek legyenek, de ez se fenékig tejföl – sőt. A főutcán sétáltam végig, elhagyva az egyik kedvenc kínai éttermem, majd befordultam a következő utcán, ahol beleütköztem egy lányba. Káprázatos arca, lágy arccsontjai, különleges szemöldöke, igéző tekintete azonnal belopta magát a szívembe. Csak néztem őt pár másodpercig, majd észrevéve mit is csinálok, halkan bocsánatot kértem és továbbmentem. Pár másodperc múlva, visszatekintettem a vállam fölött, hátha láthatom még egyszer – de már eltűnt. Amire vágyok? Nem a buli, nem a magány, nem a lányok, hanem egy lány. Aki az életem, akire ha ránézek gyorsabban kalapál a szívem.Visszagondoltam a belém ütköző szőke gyönyörűségre, mire mintha villám csapott volna belém.. látnom kell őt mégegyszer. – gondoltam, majd hazafelé indultam üres gondolatokkal. 

Alison Gray

Mikor a lakásomhoz értem, Sarah már a lépcsőn ülve várt rám a mobilját bűvölte. -Halihó! – köszönt azonnal ahogy megpillantott. Hatalmas mosolya engem is jobb kedvre derített, és már csacsogva szedtük a lépcsőfokokat a lakásomig versenyezve.

-Miújság? – kérdeztem már fél óra múlva, a kanapén fekve, egy meleg zuhany és pizzarendelés után.

-Semmi érdekes.–mondta le nem véve tekintetét a rezgő és villogó kütyüről, mire csak megráztam a fejem.

-Megint Zack, ugye? – vontam fel a szemöldököm, mire csak aprót bólintott, és pironkodva lehajtotta a fejét. Még az is látja aki vak, hogy Sarah, mióta csak idejöttem, sőt már azelőtt is Zacről álmodozott. Nem rég szakított előző barátjával, mert Ő rá vágyik, nem másra. 

-Elhívott vacsorázni. – mondta, mire elképedtem. Leesett állal bámultam rá, szótlanul több mint két perce mire megszólalt. - Izgulok.

-Mi az hogy csak most mondod el? Megbántottál. – tettem a fejem sértődötten, mire lebiggyesztette alsó, húsos ajkait és én felnevettem. 

-Nézzünk filmet. – kérlelt, amibe azonnal bele igy egyeztem, majd elkezdtük nézi a Szerelmünk lapjait, amit már körülbelül mindeketten hatszor láttunk. A film közben , egy-egy érzékeny jelenetnél elgondolkodtam és kicsordult néhány könnycsepp a szememből, de úgy döntöttem hagyom ezt az egész gondolkodósdit, nem nekem való, úgysem sülhet el jól. Nem szabad mélyen elgondolkodnom, nekem nem, mert csak újból magamba roskadnék és abba belehalnék... A Sarahval töltött este nagyon jól alakult, rengeteget nevettünk és beszélgettünk, pont egy ilyen estére volt szükségem.

Reggel az óra fülsüketítő csörömpölése ébresztett legszebb álmomból, mire óvatosan hunyorogva az óra számlapjára pillantottam, melyen pirossal írva villogot a hetes szám, két nullával a nyomában. Átfordultam másik oldalamra, ahol Sarahval találtam szembe magam. Még jóízűen aludt, de muszáj volt felkeltenem így belérúgtam.

-Halo! – kiabáltam. -Fel kell kelni. – rángattam még kómás, erőtlen testét.

Kikeltem az ágyból, ásítások egész hada után, majd magamra kaptam egy szakadt farmert, lábamra húztam az airmaxem és egy fekete trikóra ráhúztam a terepmintás ingem. Tudniillik, mutáns szerűen kicsi a lábam. 18 éves vagyok és 35-36os méretű cipőket hordok. Elvonszoltam magam a fürdőszobáig, ahol kisminkeltem magam miután megmosakodtam, majd késznek nyilvánítottam magam.

Az iskola szokásosan telt, unalmas és agyfárasztó órák, ökörködéssel teli, túl rövid szünetek, melyekben mire igazán jókedved lesz, az azonnal el is múlik, mert becsöngetnek. 2 orosz, egy elképesztően hosszúnak tűnő matek, magyar és kémia óra után, jött egy tesi. Ez egy rövid nap volt Tornaórán a lányokkal feküdtünk egy matracon és beszélgettünk, miközben nekem erre- arra elkalandoztak a gondolataim. 

A nap gyorsan eltelt, haza felé ballagva fülemben szólt a zene, majd egy másodperc alatt leállt, és fülesemben már a csengőhangom szólt, mire azonnal felkaptam a telefont.

-Halo. – szóltam bele érdeklődve. 

-Szia, Daniel vagyok. Láttam a hírdetésedet az interneten, és szeretném megnézni a lakást. Nagyon messze lakom a belvárostól és érdekelne az ajánlat, meg egy aranyos lakótárs is.–mondta és bár el sem tudtam képzelni őt, éreztem fülbemászó hangján, hogy mosolyog.

-Rendben.–válaszoltam neki kélyesen, mire felnevetett.-Mikor lenne neked alkalmas? –kérdeztem. 

-Bármikor. Ma délután, 3 körül? –érdeklődött, mire átgondoltam mai programom, de rájöttem, hogy nincs, így azonnal igent mondtam.

-Akkor háromkor. –  mondtam végül és megszakítottam a vonalat. 

Izgatottan rendezgettem össze a lakást, elpakoltam, emberi teremtéménynek alkalmas lakóhellyé változtattam, mire megszólalt a csengő. Ujjaimat tördelve közeledtem az ajtó felé, majd nagy levegőt véve, félve nyitottam ki az ajtót. -Szia.– mosolygott rám, mire csak visszamosolyogtam. Jobban szemügyre vettem, gyönyörű aranybarna szemeit, borostáját, fülében ékelkedő fehér alapon horgony mintájú fültágítóját, és azonnal szimpatikusnak találtam. - Bejöhetek? –kérdezte felhorkantva.
-Ja, igen bocsi.–hajtottam le a fejem automatikusan és szélesre tártam előtte a bejárati ajtót, hogy szabad utat engedjek neki. Belépett, majd három lépést téve körbenézett, majd mosolyogva bólintott egyet és rám pillantott. 1 percig köztem és a szoba közt cikázott mogyoróbarna tekintete, majd végül rajtam állapodott meg.
-Hiba lenne kihagyni ezt a lakást. Egész jó állapotban van, közel a belvároshoz, olcsó is, és még egy gyönyörű lakótársat is kapok.–húzta féloldalas mosolyra száját, mire csak elpirultam.
-Hát akkor isten hozott. Mikor költözöl?–kérdeztem felcsillanó szemekkel. Kisétált az ajtó elé és két nagy bőröndött húzott be majd "beköltözöttnek nyilvánította magát. - Nem kéne neked egy ágy? Ja meg egy szekrény.–fűztem hozzá, mire csak bólintott és együtt elindultunk a bútorboltba, ami körülbelül fél óra sétára volt. De elég nagyot tévedtem, mikor azt hittem idilli sétában lesz részem. Bőrdzskijébe bújva felrakta sisakját és átdobta lábát a motoron, majd kérdőn rám pillantott. 
-Fel nem ülök arra.–mondtam, mire felnevetett.
-Gyere nem harap. Maximum én.–kacsintott, majd végül kisebb győzködések árán felültem mögé, és szorosan átkarolva derekát, felbőgött a motor és seperc alatt a bútorbolt kínálatát szemléltük.
Az ágyakat kipróbálta, mert elkellett szerinte dönteni melyik a legjobb és legkényelmesebb, majd vett egyet amit körülbelül a legelején nézett, majd egy szekrényt mellé és indulhattunk is haza, miután kiudvarolta a szőke tinédzserlánynál, aki ott dolgozott, hogy intézze el, hogy ezeket egy órán belül megkapja. Hát, igaz ami igaz, nem rossz pasi..

Hazamotoroztunk, majd a házba belépve levetette magát a kanapéra és megpaskolta a helyet maga mellett. 
Lerogytam mellé, és kérdőn pillantottam rá. - Mit szeretnél?–kérdeztem. -Csak nem éhes vagy?
-Hát nem mondom, hogy nem esne jól valami, de vállalom, hogy ma elkészítem én.
-Mit eszünk?–csillant fel a szemem.
-Hmm.. szendvicsen keresztül, tudok csinálni szendvicset, vagy ehetünk még szendvicset, esetleg szendvicset.. vagy várj, még szendviccsel is szolgálhatok.–mondta, mire kiszakadt belőlem egy jóleső kacaj.
-Hát, mind csábító ajánlat, de szerintem akkor talán.. szendvicset.–mondtam, mire felpattant és a konyhába indult.Megebédeltünk, majd 1 óra múlva meghozták Danny bútorait, amiket készségesen kifizetett.Ő nekiállt a szerelésnek, úgy tett mintha értene hozzá, én pedig készülődni kezdtem az edzésre.
-Hová-hová ilyen későn, este 8-kor?–kérdezte viccelődve.
-Edzést tartani anya.–ráztam a fejem.
-Oké.Mikor jössz?
-Tízre körülbelül itthon vagyok.–mosolyogtam rá, majd elköszönve tőle, remélve, hogy nem teszi tönkre a lakást, elindultam a próbaterembe. Boldog voltam, hogy végre találtam egy lakótársat, aki nem mellesleg jófej, kedves, aranyos és helyes is. Erre vágytam, hogy ne legyek magányos, és biztosan állíthatom, hogy Ő tenni fog róla, hogy ne unatkozzak.

Chapter 1. - Hope

Kedves Olvasók!

Nagy köszönettel tartozom, a sok megtekintésért és pipákért. Remélem az első fejezet is legalább annyira fog tetszeni, mint a prológus.Az iskola miatt egy kicsit lassabban tudom hozni a részeket, de minden erőmmel igyekszem. Remélem érthető lesz ez a fejezet is, sokat dolgoztam rajta, hogy ne legyen benne, főleg tartalmi hiba, hogy a lehető legtökéletesebb legyen. Az ismét csatolt zene, személyes nagy kedvenc, remélem azoknak akik még nem ismerték, tetszeni fog. A főszereplőnek életébe és személyiségébe is mélyebb bepillantásra van lehetőség ebben a részben. Kellemes olvasást kívánok, visszajelzéseiteket várom.

Love WG

zene

A terem közepén ültem,unottan és megállás nélkül kattogott az agyam. Tudtam, hogy nem szabadna visszagondolnom, de bármilyen módszerrel próbálkoztam hogy ne a múltra tekintsek vissza minden egyes másodpercben, mindig kudarcot vallottam. Ahol éltem, maga volt a pokol, de mégis volt benne valami szerethető, mégis az otthonom volt. A kívülállók, akik ismernek mind bolondnak tartanak, de miért? Mert ragaszkodtam egy meleget adó otthonhoz? Sok évig tűrtem ahogy vernek és bántalmaznak, de már 2 hónapja annak hogy saját akaratomból eljöttem, és véglegesen Londonba költöztem. Itt közel lehetek ahhoz,ami a túlélést, a menekülési útvonalat jelenti a nekem, a tánchoz, és bár sok mindent fel kellett adnom ezzel a "költözéssel", őszintén?  –  egyáltalán nem bánom.

Oh,és a jelenlegi állapotom: 2 hónapja költöztem ide, tele vágyakkal és tervekkel, annak reményében, hogy az újrakezdés könnyű lesz. De sajnos az élet nem ilyen egyszerű. Egész életemben olyan lány voltam, aki nehezen osztott meg bármit a világgal. Zárkózott vagyok és magamnakvaló, sosem panaszkodtam, sosem beszéltem a problémáimról, megoldottam őket egyedül. Mindig jókedvűnek, kiegyensúlyozottnak mutattam magam és sokszor gondolkodtam rajta, hogy mit szólnának az emberek ha az én világomat élnék csak egyetlen-egy napig. Mások egy nap alatt összezuhannának, én évekig tűrtem a kínt. A nevelőanyám tönkretett, fizikailag is, lelkileg meg végképp. És mit keresek az üres táncterem közepén, egyes-egyedül? Én sem tudom. Egy megmagyarázhatatlan oknál fogva, itt vagyok -nem csak most- mindig. Kiskorom óta, a tánc volt az a művészet, az a szenvedély, mellyel kifejeztem magam, mellyel kiadtam magamból a dühömet. A világ bezárult körülöttem, egy eszményi vékony réteg, egy buborék vett körül, mely bármikor kipukkanhatott volna.

Erőtlenül, bár most először határozottan tápászkodtam fel a földről. Döntést hoztam. Nem  hagyhatom, hogy a múltam, tönretegye a jövőmet. Izzadságtól gyöngyöző homlokomat, egy törölközőbe temettem, majd próbáltam szapora lélegzetvételemen úrrá lenni. Összeszedtem a szanaszét hagyott cuccaimat, majd sporttáskámat a vállamra akasztva indultam haza. Az idő még ilyenkor, este 6 órakor is fülledt volt. Az iskola végéhez közeledve,kora nyár lévén, általános volt a füllesztő meleg. Már csak 2 hét és vége a gimi 4. évének. 5 éves képzésre járok egy művészeti gimnáziumba, tánc szakra,ami nagyon tetszik, bár, igaz még csak 2 hónapja csatlakoztam. Bedugtam a fülesem, és komótosab sétáltam haza felé, miközben fülemben Pharrell Williams Happy című száma üvöltött, amivel én is együtt énekeltem és táncoltam.

Az igazat megvallva, általában magasról tettem az emberek véleményere, különösen azokéra akik nem ismertek, de mindenkivel megesik, hogy minden összejön az életében, és elege lesz. A régi iskolámban, nem nagyon voltak barátaim, a nevelőszüleim meghatározták akkori életem minden mozzanatát, és akkor, abban az állapotban, nem tudtam kedves lenni, nem volt erőm jópofizni, így nem nagyon volt kivel soha megbeszéljem a problémáim, és valószínűleg ennek köszönhető magamnakvalóságom. A pasik, róluk pedig nem is beszélve. Sosem volt barátom, és itt is hasonló az ok. Nem hiszem, hogy ez egy olyan dolog lenne amiért szégyenkeznem kellene, hisz az okom elég nyomós. Ha lett volna barátom, sosem tudtam volna vele lenni, mert szigorúan meg volt határozva mit, mikor és hol tehetek, és másrészt pedig bepillantást nyert volna az életembe, és nem akartam, hogy az egész világ megtudja mit művelnek velem, és hogy milyen kegyetlen emberek. Akkor is miattuk aggódtam.. A lakásomhoz közeledve a táskám mélyére nyúlok, és kotorászni kezdek, a lakáskulcsomat keresve. A hely ahol lakom, nekem tökéletesen megfelel. Igaz, nem egy luxuskörnyék, de közel van az iskolához, és ami még fontosabb a táncteremhez is. Lenne pénzem jobb helyen is lakást venni, de nem hiszem, hogy szükségem van rá. Vannak az életben jelentősebb dolgok is, amire a pénzemet fordíthatom. Örülök, mert elég sok pénzt keresek a táncórákkal, amiket hetente 2 alkalommal tartok, és rengeteg pénz maradt apám állambiztosításából, de ahhoz csak szükség esetén fogok nyúlni, ezt megígértem.. magamnak. Belépve a házba, a sportcuccomat kipakoltam, majd a ruháimat az ágyra dobálva a elmentem tusolni. Sokáig áztattam magam, a megnyugtató, forró vízcseppek alatt, melyek versenyt futva szánkáztak végig a testemen, minden porcikámat útba ejtve. Mire végeztem a hajszárítással is, láttam, hogy az idő már este fél 10-hez közeledik. Felkapva magamra a bakancsomat, leszágulodottam, a sarkon lévő kínai étterembe. Csomagoltattam a kiválaszott ételekből, majd mégegyszer végigjártam a 10 perccel előbb megtett utat, miközben a butikok kirakatainak kínálatát vettem szemügyre.

Fenn a lakásban a kanapén ülve bámultam a kisképernyős tévét, amin éppen egy emberölően unalmas szappanopera ment. Az estéim, hétköznaponként mindig ilyen eseménydúsak, de igazából nem is lenne erőm másra az edzések és táncórák után. A tévében szóló heves vita, csak egy álca volt, csak egy lepel. Háttérzajként szolgált keserű gondolataimhoz. Igazából, még magamnak is féltem bevallani, de magányos voltam. Eszméletlenül magányos, nagyon egyedül éreztem magam. Már kiadtam egy "lakótársat keresek" című hirdetést, és csak remélni merem, hogy valaki jelentkezik is rá a közeljövőben. Szemhéjaimra ránehezedett a fáradtság súlya, így a tévét kikapcsolva elvánszorogtam az ágyamhoz, és a párnák közé vetve magam elmerültem a hívogató álmok idilli világába.

Reggel, legszebb álmomból, az ébresztőórám fülsüketítő kiabálása riasztott fel, jelezve, hogy ideje készülődnöm az iskolába.A fürdőszobában töltött fél óra készülődés után, átvonultam a szekrényem elé, amit 3 percig bámultam rezzenéstelen tekintettel, majd kikaptam belőle egy szűk, koptatott farmert,egy dzsekit és
egy sapkát húztam a fejemre, majd ellenőrizve magam a tükörben, a táskámat felkapva zártam be az ajtót, és siettem az nagy, reneszánsz stílusú építmény felé.Az épület, mindig nagyon tetszett. Minden reggel, mikor erre jöttem a nap épp felkelőben volt, az épület mögül, már kirajzolódtak egyes sugarai. Különböző díszítéseinek körvonala, még csak halványan látszott a fényes napsugarak megvilágításában.
Ahogy beléptem a hatalmas fakapun, és fellábaltam a lépcsőn, ismerős menza és "tömegszag" kúszott az orromba. Hallottam a reggeli hajsza és nyüzsgés zaját, mindenki megőrült a hétvége közeledtétől. Köszöntem pár ismerősömnek, majd az osztályterembe sietve lerogytam a padba legjobb barátnőm mellé.

-Szia Lison.-ugrott a nyakamba. -Milyen volt az edzés?-érdeklődött csillogó szemekkel.
Sarah ideköltözésem óta a legjobb barátnőm, bár nem tud semmit a múltamról, mégis közel állunk egymáshoz. Mindketten Birmighamben születtünk, de ő már 4 éves kora itt él Londonban.
-Szia Sarah. Jó volt, szokásos.-meséltem még kómásan. Hatalmasat ásítottam, mire felnevetett.
-Valamelyik nap elmehetnénk moziba.-ajánlotta fel izgatott, remélve, hogy nem utasítom vissza.
-Mindenképp. -mondtam habozás nélkül. Sarah mindig mellettem állt, miközben alig ismert, és ezért sosem tudok elég hálás lenni. Az osztálytársaimat pásztáztam. Michael és Joey a legjobb barátaim Sarah mellett. Éppen videójátékoztak a tanteremben lévő tévén és látszólag nagyon belemerültek, semmilyen külső hatásra nem reagáltak. -Nem alszol ma nálam? 7-9ig tartok edzést, és utána átjöhetnél.-néztem Sarahra, akinek egyből felcsillant a szeme.
-Rendben.-örvendezett, majd belépett a matektanár, mire mindenki a helyére iszkolt, és kezdetét vette a tömény unatkozás.

5 óra felé, indultam haza és útközben beugrottam a sarki boltba bevásárolni, az esti "bulira. Miután hazacipeltem a mázsás szatyrokat, gyorsan bekaptam egy ebédet, majd siettem az edzőterembe. Látva, hogy a nagymutató még csak a heteshez közelít, lerogytam a földre, és lekapcsolt villany mellett hallgattam Zara Larsson Uncover című slágeréz, miközben gondolkoztam. Az iskola a vége felé közeledik, és a nyárra még közel sincs semmi tervem. Az életem nem túl izgalmas, de erre vágytam, ezt kívántam, és bevallom - nem bánom. De azért remélek, remélem hogy valami megváltozik.