Kedves Olvasók!
Semmi mentségem nincs arra, hogy vagy már 1 hónapja nem szolgáltam új résszel, és nagyon sajnálom. A probléma annyi, hogy nagyon sok a tanulnim,rengeteg a dolgom, és örülök ha egy - egy magányos délutánon, belesüppedhetek a székbe és elmerülhetek a történetben és kidolgozhatom a részleteket. Elárulhatom, hogy
már kezdünk alalkulni, nemsokára a másik főszereplő is belép a történetbe, remélem a késéstől függetlenül is tetszeni fog a rész. Nagyon köszönöm a rengeteg megtekintést, hálás vagyok.
Jó olvasást kívánok
Sok puszi, WG
 |
| zene |
Fáradtan nyugtázom, hogy Dan még egy jó ideig szerelni fog, s elbaktatok a fürdőbe. Teleengedem a kádat meleg vízzel, s mielőtt beszállnék, elindítok egy zenét, amely üvölteni kezd a fülesemben: James Arthur- Recovery.
A kádban ülve, elmerülve a habok között elgondolkozom. Sokszor átakartam gondolni az életem, és úgy gondoltam, most jött el az ideje:
Mit akarok? Boldog lenni. És ez csak úgy fog sikerülni, ha elfelejtem a múltam. Ehhez az első lépés az, ha minden onnan őrzött emléktől megszabadulok, minden ruhadarabtól, fényképtől, minden jelentéktelennek tűnő apróságtól. Ezután az elmémet kell megtisztítanom. Elhatároztam, hogy innentől boldog leszek, örömteli, az élet vidám dolgainak élek, mindenben megtalálom majd a szépet, s próbálok arra gondolni, milyen szerencsés is vagyok: mert az vagyok! Pár óra megnyugtató ázás után, hallva a teljes csöndet, kikászálódok a fürdőkádból és felöltözve lépek ki a szobába. Dan az ágyán ülve, elégedetten szemléli művét, s közben a mobilján pötyög, néha-néha elmosolyodik. Letelepedek mellé, majd a szekrényre pillantok, amivel jó munkát végzett. Már tele is ragasztotta különböző matricákkal, logókkal, és őszintén – nagyon tetszik.
-Ügyes vagy. – dícsértem meg, miközben végigsimítottam karján, s válaszként csak egy aranyos mosolyt intézett felém. Jóéjszakát kívánva neki, teljesen kimerültve fekszem be az ágyamba. Nem is kell sok idő, amíg átlépek az álmok világába, fejemben a Recovery dallal.
Reggel nyűgösen ébredek, az ébresztőóra csörömpölésére. Óvatosan nyitom ki a szemem, és Danielt pillantom meg a kanapén magába roskadva egy papírdoboz fölött. Kis idő után, rájöttem, milyen doboz is az. Az emlékeim, a múltam őrzője. Ijedten rohanok érte, s kapom ki kezéből az egyik fényképet.
-Hogy merted Daniel? – kiabáltam, bár még én sem tudtam miért.
-Sajnálom, én csak.. Nem akartam. – mondta.
Nem is az zavart, hogy látta, nem volt titok. Az kavart fel, hogy én láttam őket, újra, ennyi idő után. Úgy ahogy voltam, pizsamában rohantam le a ház elé, és az óriási kukába ürítettem bele a doboz egész tartalmát, koncentrálva, hogy ne sírjam el magam. A dobozt is összetéptem majd a többi emlék után hajítottam. Elszomorított a tudat, hogy az egész eddigi életem, belefért egy kartondobozba. Könnyezve indultam vissza a lakásba, majd se szó se beszéd megmosakodtam, felöltöztem, majd Danielt magára hagyva indultam iskolába. Az iskola kapuján belépve, suttogva ejtem ki a szavakat: Boldog leszek!
Sarah mellett fogalok helyet, majd lányos csacsogásba kezdünk, Matt házibulijáról, ahová mi is hivatalosak vagyunk, a vendéglistáról, pletykáltunk az osztályról, az ismerőseinkről. Még sosem tudtunk így beszélgetni, sokkal felszabadultabb voltam, tudtam, hogy innentől minden más lesz. Becsöngettek pontban 8 órakor, mindenki a helyére sietett. Már csak 1 hét van a suliból, már nem igazán tanulunk hál'isten, igazából csak beszélgetünk, lyukas órákat kapunk, szeretem az év végi punnyadást. Iskola után Sarahval ebédelni mentünk, egy eldugott sarki étterembe, ahol igazából minden van, isteniek az ételek és még olcsó is, de a gazdag angoloknak, nem igazán teszi meg semmi a libamájon kívűl.
-Várom már Matt partyját. Régen voltunk bulizni, jó lesz egy kicsit kimozdulni. Egy baj van, hogy még nincs ruhám. – vágott elkeseredett fejet, mire feleszméltem, hogy igazából nekem sincs.
-Együnk, aztán menjünk el vásárolni. Még én sem vettem semmit, meg úgy sincs semmi dolgunk. Péntek van, jövő csütörtökön évzáró, aztán végre nyár. – sóhajtottam fel.
Ebéd után átballagtunk a plázába, egy-egy fagyi kíséretében, meséltem Sarahnak, Danielről, kifelejtve a reggeli incidenst, meg a tegnapi fiúról, akibe beleütköztem. Borostája, erős arccsontjának vonala, még mindig a fejemben motoszkált, nem tudtam kiverni a fejemből. Sarahval, minden boltot végigjártunk, rengeteg ruhát próbáltunk fel, és rengeteget meg is vettünk. Végül 2 óra után, megtaláltam a tökéletes ruhát a bulira, és teljesen elégedetten vánszorogtam haza Sarahval az oldalamon, akivel elvált az utunk egy keresztutcánál. Az órámra pillantva láttam, hogy fél óra múlva edzés, így szedve a lábaimat gyorsan hazaértem, lepakoltam, ettem 2 falatot, majd a sportszatyromat felkapva indultam a táncterembe.
-Sziasztok. – léptem be a táncterembe, ahol Kylelal és Felixel találtam szembe magam. - Úristen, ma vesszük fel a videót? Teljesen kiment a fejemből. – nevettem fel kínosan, Ők pedig jól kiröhögtek.
Beszélgettünk egy ideig, majd nekiálltunk még egy kicsit gyakorolni, majd mikor már tökéletesnek éreztük az egészet, a táncot, az összhatást felvettük az új koreográfiát. Minden másodpercét élveztem, minden lélegzetvételemmel a táncnak éltem. Eszméletlen érzés volt,csak én és az életet jelentő perem a szakadék mellett. Mikor végeztünk, visszanéztük a felvételeket, amiket Kyle majd megszerkeszt, és feltesz az internetre. Egyszerűen imádtam a tánc hangulatát, elvontságát. 8 óra körül értem haza, Danielt a kanapén találva.
-Ali. – szólt mire rápillantottam. - Kérlek ne haragudj, nem tudtam mi az a doboz és tényleg sajnálom. Vedd úgy mintha nem láttam volna, ez a rólad kialakított véleményemen nem változtat, sőt. – folytatta. - Nem akartalak megbátani, bocsáss meg. – kérlelt.
-Daniel egyáltalán nem haragszom rád. Rossz érzés volt újra látni azokat a dolgokat újra ennyi idő elteltével, és igazából magamra haragudtam, mert eddig képtelen voltam megszabadulni tőlük. Nem tettél semmit, nem haragszom. – mosolyogtam rá, majd letelepedtem mellé a kanapéra. Egy rendelt pizza mellett néztük a Kellékfeleséget és rengeteget beszélgettünk. Megtudtam, hogy Daniel menedzsernek tanul és emellett nagyon jó bmx-es. A szülei kitagadták, mert füvezett és nem viselkedett elvárásaik szerint, de a saját gyerekemet sosem tenném ki az utcára emiatt. Sajnáltam Őt, láttam hogy fájdalmas neki erről beszélni.. Úgy tűnik nem csak én szenvedtem ezen a világon.
-Várom már Matt partyját. Régen voltunk bulizni, jó lesz egy kicsit kimozdulni. Egy baj van, hogy még nincs ruhám. – vágott elkeseredett fejet, mire feleszméltem, hogy igazából nekem sincs.
-Együnk, aztán menjünk el vásárolni. Még én sem vettem semmit, meg úgy sincs semmi dolgunk. Péntek van, jövő csütörtökön évzáró, aztán végre nyár. – sóhajtottam fel.
Ebéd után átballagtunk a plázába, egy-egy fagyi kíséretében, meséltem Sarahnak, Danielről, kifelejtve a reggeli incidenst, meg a tegnapi fiúról, akibe beleütköztem. Borostája, erős arccsontjának vonala, még mindig a fejemben motoszkált, nem tudtam kiverni a fejemből. Sarahval, minden boltot végigjártunk, rengeteg ruhát próbáltunk fel, és rengeteget meg is vettünk. Végül 2 óra után, megtaláltam a tökéletes ruhát a bulira, és teljesen elégedetten vánszorogtam haza Sarahval az oldalamon, akivel elvált az utunk egy keresztutcánál. Az órámra pillantva láttam, hogy fél óra múlva edzés, így szedve a lábaimat gyorsan hazaértem, lepakoltam, ettem 2 falatot, majd a sportszatyromat felkapva indultam a táncterembe.
-Sziasztok. – léptem be a táncterembe, ahol Kylelal és Felixel találtam szembe magam. - Úristen, ma vesszük fel a videót? Teljesen kiment a fejemből. – nevettem fel kínosan, Ők pedig jól kiröhögtek.
Beszélgettünk egy ideig, majd nekiálltunk még egy kicsit gyakorolni, majd mikor már tökéletesnek éreztük az egészet, a táncot, az összhatást felvettük az új koreográfiát. Minden másodpercét élveztem, minden lélegzetvételemmel a táncnak éltem. Eszméletlen érzés volt,csak én és az életet jelentő perem a szakadék mellett. Mikor végeztünk, visszanéztük a felvételeket, amiket Kyle majd megszerkeszt, és feltesz az internetre. Egyszerűen imádtam a tánc hangulatát, elvontságát. 8 óra körül értem haza, Danielt a kanapén találva.
-Ali. – szólt mire rápillantottam. - Kérlek ne haragudj, nem tudtam mi az a doboz és tényleg sajnálom. Vedd úgy mintha nem láttam volna, ez a rólad kialakított véleményemen nem változtat, sőt. – folytatta. - Nem akartalak megbátani, bocsáss meg. – kérlelt.
-Daniel egyáltalán nem haragszom rád. Rossz érzés volt újra látni azokat a dolgokat újra ennyi idő elteltével, és igazából magamra haragudtam, mert eddig képtelen voltam megszabadulni tőlük. Nem tettél semmit, nem haragszom. – mosolyogtam rá, majd letelepedtem mellé a kanapéra. Egy rendelt pizza mellett néztük a Kellékfeleséget és rengeteget beszélgettünk. Megtudtam, hogy Daniel menedzsernek tanul és emellett nagyon jó bmx-es. A szülei kitagadták, mert füvezett és nem viselkedett elvárásaik szerint, de a saját gyerekemet sosem tenném ki az utcára emiatt. Sajnáltam Őt, láttam hogy fájdalmas neki erről beszélni.. Úgy tűnik nem csak én szenvedtem ezen a világon.
--
Este 7kor, teljes puccban szálltam be Sarah mellé a taxiba. Szoknyám széleit simítgatva gondolkoztam, hogy mire is kéne számítanom, milyen lesz újra ekkora társaságba menni. A nagy részüket nem is ismerem, sőt, valószínűleg még sohasem beszéltem velük. Nem vagyok az a típus, aki percek alatt képes kapcsolatot teremteni és témákat felhozni egy vadidegennel, bár lehet, hogy mostmár más lesz. Igyekszem, hogy más legyen. 30 perc csendes utazás után, Sarahval az oldalamon baktattam be a bukszusokkal keretezett villába, ahonnan kihallatszott az üvöltő zene.Ahogy beléptünk az őrjítő tömegben azonnal elfogott a klausztrofóbia, majd Sarah kezemért nyúlva vonszolt magával a rengeteg ember között. A házigazda üdvözölt minket, majd azonnal megvendégelt minket egy-egy indító italra, amit kedvesen el is fogadtunk, majd már jobban feloldódva a táncparkett közepére vetettük magunkat. Imádtam mások előtt táncolni, imádtam ahogy megnéznek, mert ez azt jelentette, hogy eddigi munkámnak volt legalább minimális eredménye, hogy nem volt az egész életem merő kudarc. Igazából ezzel bizonyítottam.. mindig azt mondták, hogy semmirekellő vagyok, semmihez nincs tehetségem csak egy csitri vagyok, de volt valami, pontosan ez, amiben jobb vagyok mint mások. Csípőmet a zene ütemére ringattam, minden tekintetet magamon éreztem, a táncparkett süvített, mindenki füttyögött, ujjongott és tapsolt. Adrenalin szintem az egekbe szökött, két kart éreztem derekamra fonódni, de akkor már nem érdekelt. Csípőmet az övével együtt mozgattam, ahogy megpörgetett a világ mintha egy másik hely lett volna. Ahogy partneremre pillantottam egy szőke srác arca rajzolódott ki, bár eléggé homályosan. Tisztán láttam rajtam végigvonuló égkék szemeit.
Niall Horan
Matt egy régi, de nagyon jó barátom bulijába tartok éppen. A volán mögött ülve, a sötétített ablakok mögül bámulom az ablakon szánkózó esőcseppeket és bámulom a nyugodt életű, átlagos, családos embereket. Szelíden elmosolyodok, amikor egy szőke kislányt látok ahogy sír és kiabál egy árva fagylaltért. Neki még csak ennyi problémája akad az életben. Én is azt kívánom, bár sosem nőnék fel,20 éves vagyok az életem legszebb korszakán már túl, de van 4 csodálatos barátom akikkel közösen alkotjuk a One Directiont és azt kívánom, hogy bárcsak mindig így maradna. De az élet nem ilyen.. egyszer mindennek vége szakad, és ahogy öregszünk, nekünk annál közelebb a vége. Eszmefuttatásaimból hangos dudaszó ébresztett, figyelmeztetve, hogy a lámpa már régen zöld. Bekanyarodtam az úton és 5 perc múlva már Matt kocsifelhajtóján parkoltam. A motort leállítva kiszálltam a fekete terepjáróból, majd beballagtam a házba ahonnan őrült kiabálás hallatszott. Mindenki a táncparketten táncolt, ki részegen, ki nem annyira. Fellépdeltem a lépcsőn pár fokot hogy jobb rálátásom legyen a lent táncolókra. Azonnal megpillantottam egy lányt, aki egyenesen profi volt és nem mellesleg gyönyörű. Ahogy megpördült és egy másodpercig magamon éreztem kába tekintetét lesiettem hozzá és karajaimat a derekára fontam. Csípőjét erősen ütemre dörgölte hozzám, majd mikor bedöntöttem fáradt testét rám pillantott, de nem ismert fel. Egyáltalán nem volt részeg, valami teljesen mást láttam smaragzölden csillogó szemeiben. Pár percig magára hagytam, amíg megittam egy italt Mattel, de mire visszatértem már 10 srác itatta a pultnál. Éreztem valami különöset vele kapcsolatban, tudtam,valahonnan azt éreztem nem hagyhatom egyedül, ezért a srácok közül elrángatva a kocsim felé indultunk.Még a nevét sem tudtam, sejtésem sem volt hogy ki ő, valami azt súgta, hogy neki velem kell jönnie. Beültettem az anyósülésre, s mire átértem a túloldalra már szendén aludt. Arcának erős vonalai kiemelték formás ajkait, vonzó volt, de nem tetszett. Inkább tekintettem rá úgy, mint egy testvérre aki meglehetősen vonzó, de elég furcsa lenne ha valamilyen szinten teszene a húgom. 2 óra bulizás után felbőgettem a motort és hazafelé vezettem. A békés út közepén, felébredt és tág pupillákkal meredt rám.
Alison Gray
-Ki vagy te, mit keresek veled, és hová megyünk?
-Niall vagyok, részeg voltál és felelősségemnek éreztem hogy ne itasson le egy világi tahó, és haza akartalak vinni, mert nem tudtam hol laksz.-hadartam.
-Audley utca 31.-világosítottam fel, mire azonnal teljes kanyart vett és elindult az általam megadott útirányba.
Csendesen utaztunk, és nem is terveztem hozzászólni, vagy megköszönni, hogy ilyen segítőkész. Idegen volt, és nem kérte senki a segítségét, hogy furikázzon, se azt, hogy megvédjen. Nem figyeltem meg jobban, ha akartam volna akkor sem tudtam volna, mindig égkék szemeibe temettem tekintetem. Szőke hajában volt egy kis barnás beütés.
Nem lehettünk messze a lakásomtól, mivel kevéske 15 perc alatt leparkoltunk. Szó nélkül kilöktem az éjfekete terepjáró ajtaját, és ezzel az erővel be is csaptam magam mögött.Lassan csoszogtam el a ház bejárata felé, mikor utánam szólt.
-Hogy hívnak?-kérdezte kiabálva.
-Ali.-suttogtam alig hallhatóan, kétlem hogy hallotta. Belöktem a kaput, és köszönés nélkül lépdeltem fel a vakolat borította lépcsőfokokon. Kulcsomat előkutattam, majd olyan halkan ahogy bírtam bementem a lakásba, befeküdve a puha párnák közé, az este eseményeivel a fejemben nyomott el az álom.
Alison Gray
-Ki vagy te, mit keresek veled, és hová megyünk?
-Niall vagyok, részeg voltál és felelősségemnek éreztem hogy ne itasson le egy világi tahó, és haza akartalak vinni, mert nem tudtam hol laksz.-hadartam.
-Audley utca 31.-világosítottam fel, mire azonnal teljes kanyart vett és elindult az általam megadott útirányba.
Csendesen utaztunk, és nem is terveztem hozzászólni, vagy megköszönni, hogy ilyen segítőkész. Idegen volt, és nem kérte senki a segítségét, hogy furikázzon, se azt, hogy megvédjen. Nem figyeltem meg jobban, ha akartam volna akkor sem tudtam volna, mindig égkék szemeibe temettem tekintetem. Szőke hajában volt egy kis barnás beütés.
Nem lehettünk messze a lakásomtól, mivel kevéske 15 perc alatt leparkoltunk. Szó nélkül kilöktem az éjfekete terepjáró ajtaját, és ezzel az erővel be is csaptam magam mögött.Lassan csoszogtam el a ház bejárata felé, mikor utánam szólt.
-Hogy hívnak?-kérdezte kiabálva.
-Ali.-suttogtam alig hallhatóan, kétlem hogy hallotta. Belöktem a kaput, és köszönés nélkül lépdeltem fel a vakolat borította lépcsőfokokon. Kulcsomat előkutattam, majd olyan halkan ahogy bírtam bementem a lakásba, befeküdve a puha párnák közé, az este eseményeivel a fejemben nyomott el az álom.
